2018. május 10., csütörtök

Cristie Andrews Lane: The ​First – Az Első


Cristie Andrews Lane: The ​First – Az Első


Fülszöveg:

Malorie ​lassan betölti a tizennyolcadik életévét, amikor az ereje kiteljesedik, és ha az ellenségei rátalálnak, élete végéig vérrabszolgaságra ítélhetik. Évszázadok óta védik az olyan természetfeletti lényeket, mint ő, de ez semmire sem garancia, hiszen a lány csak remélheti, hogy furcsa álmai nem a valóságot tükrözik. Biztonsága érdekében kénytelen szüleivel egy kisvárosba költözni. Ekkor lépnek életébe az Emerson testvérek, akik a szomszédos farmon élnek. A megismerkedésük nem éppen a legjobb módon indul, ugyanis Malorie-nak nagyon is fel van vágva a nyelve, az egyik Emerson fiúnak pedig nem tetszik a lány ellenséges viselkedése.
Vajon hogy alakul Malorieélete az új városkában?
Összebarátkozik a fiúkkal, netán szerelem is kialakul közte, és valamelyik Emerson között?
Sikerül megvédeni a lányt az ellenségtől?
Mit jelentenek a furcsa álmok, és milyen hatással lesznek a fiatalok életére?
Kísérd figyelemmel Malorie és az Emerson testvérek történetét, ahol minden titokra fény derül!

Kiadó: Colorcom
Oldalszám: 226


Misztikus, romantikus, humoros.

"[…] Most aztán nagy bajban leszek. Három százkilencven centis, sötétbarna hajú, zöldesbarna szemű bajban. […]"

Értékelés: 

Már nagyon, de nagyon régen szerettem volna elolvasni ezt a történetet és meg kell mondanom, hogy nem hiába vártam ennyit. 
A történet az írónő által kitalált egyedi világba repít minket, ahol a természetfeletti lények próbáljak élni a sors által nekik szánt életet. Menekülés, harc, folyamatos félelem jellemzi Melorie és persze a többiek életét is... 



Új városok, új környezet, új emberek. Ám, amikor az ellenség egészen közel kerül hozzájuk újra költözniük kell. Olyan helyre költöznek, ahol több védelemre számíthatnak. Lorie testőrei az Emerson ikrek lesznek: Jackson, Brandon, Weston  nekik én is nagyon szívesen élveztem volna a védelmüket. 



Már az első találkozás is emlékezetessé válik és megpecsételi a későbbi hangulatot a fiúk és Lorie között. A történetben nagy szerepet kap a humor és talán ettől is éreztem magam otthonosan benne. Sokszor kaptam azon magam, hogy olyan mondatokat olvasok, amiket én is hasonlóképpen írtam volna vagy írtam is saját történeteimben. Itt meg kell jegyeznem... Bagoly mondja, verébnek, vagy Vérebnek? (na, jó ez most gyenge volt) szóval... itt-ott azért még lehetett volna hosszabban leírni egyes részleteket. Szerettem volna még jobban elmélyülni az érzelmek tengerében. Azt sem bántam volna, ha ez a jól felépített sztori kapott volna még plusz hősmegmentős jelenetet. (javíthatatlanul romantikus lelkem ellen tehetetlen vagyok) 


A történet folyamatosan fenntartotta a figyelmemet, érdekeltek a miértek, a misztikus múlt.
Ahogy telt az idő és fogytak a lapok, egyre biztosabbá vált, hogy Lorie-nak sok különleges képessége van. Hogy mik ezek? Olvasd el és megtudod!

Azért a romantika sem maradhatott ki. Szerettem ezeket a részeket is, összességében az egész történetet szerettem. De a vége... Még szerencse, hogy természetfeletti lényekről van szó... Ezt célzásnak szántam! 

Várom a következő könyvet, de róluk sem feledkezek meg. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Ella Steel MEGLEPETÉS!  . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Na, jó nem húzom tovább az ...